Gyermekek mélyszegénységben - egészen közelről

"Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a módját, hogyan kell szolgálni. " (Albert Schweitzer)

kapcsolat: ckoerk@citromail.hu

Előzmények

Mindannyian, köztük én is, sokat hallottam, a szegénységről, a szegény gyerekekről. Az ember úgy van vele, ha őt nem érinti, hajlamos ettől elhatárolódni, és azt gondolni, hogy biztosan maguknak köszönhetik.

Közel 3 éve élek a hevesi kistérségben, ahol aztán tényleg nincs munkalehetőség, az én szakmunkás páromnak sem tudtak az elmúlt 2 évben még csak ajánlani sem állást.

A vállalkozók próbálkoznak, aztán vagy tudnak fizetni, vagy nem, az uzsorások gazdagodnak - ahogy mindenhol a térségben.

A fővárosból költöztünk ide, ennyire nehezen még mi sem éltünk, öt gyereket nevelünk, de nincs okunk panaszra.

Nálunk minden nap kerül elegendő főtt étel az asztalra, mosóporral mosunk, tusfürdővel fürdünk, samponnal mosunk hajat. Ez már itt luxusnak számít...

Amikor úgy döntöttem, hogy már tenni kell valamit....

 Eddig is segítettem, akinek csak tudtam. Néhány kg liszttel, mert az itt meghatározó élelmiszernek számít. Nokedli, bodag, ez teszi ki egy hónapban kb. 20 nap menüjét.

A gyerekeim kinőtt ruháit is régóta továbbadtam.

Aztán híre ment az én jótékonyságomnak. Már nem tudok egyedül minden rászorulónak segíteni, bár a szívem szakad meg.

Orsi jóvoltából a múlt héten kaptunk 13 kilónyi 50-56-os méretű csecsemőruhát, ezeket 2 nap alatt szétosztottam.

Jártam egy olyan családnál, ahová most a nyolcadik baba érkezett, a nagyobb gyerekeknek - kevés kivétellel - nem volt cipőjük, és 1(!) váltás ruhájuk volt csak. Mindez azért, mert télen el kellett tüzelniük, különben megfagytak volna.

Itthon kiforgattam a szekrényeket, a kamrát, a padlást, összeszedtem 3 szatyor ruhát, 1 szatyor cipőt, és néhány megunt, félretett játékot. Videóra kellett volna venni, ahogy egymás kezéből kapkodták ki a ruhákat, a játékok láttán pedig elkerekedett a szemük. Erre már végképp nem telik.

És ez csak egy család.

 

 ITT IS OLVASHATSZ, ÉS HOZZÁ IS SZÓLHATSZ:

www.szegenygyerekek.blogspot.com

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 19
Össz.: 8 895

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Gyermekek mélyszegénységben - egészen közelről - © 2008 - 2024 - szegenygyerekek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »